Newsletter



Horkolás

Share

 

 

Horkolás 1Az egyik leggyakoribb alvászavar az alvás közbeni légzési elégtelenség, más szóval kóros horkolás (sleep apnoea).

Az éjszakai horkolás népbetegség, amely a felnőtt lakosság több mint felét érinti, de többé - kevésbé előfordul gyermekeknél is.

Statisztikai adatok szerint a gyermekeknél 10 - 12 %-ban, felnőtteknél, nőknél: 24 %-ban, férfiaknál 40 %-ban rendszeresen jelentkezik a horkolás.


Valamennyien horkolunk életünk bizonyos szakaszaiban. Általában gyakoribb a horkolás a túlsúlyos emberek között, ám az átlagnépességben sem ritka.
 

Alvás közbeni légzés elégtelenség, légszomj, horkolás jellegzetes tünete a hangos és gyakori felhorkanásokkal tarkított horkoló hang.
 

 

horkol hangos légvétel felhorkanások horkoló hang horkolás, folyamatos horkolás, sleep apnoe légvételi szünet fulladás horkanás röffenés  Horkolás centrumHa a horkoláshoz nagyfokú nappali fáradtság, viselkedésbeli- vagy tanulásbeli probléma társul, akkor a további kivizsgálásra és kezelésre feltétlenül szükség lehet.


A horkolásnak számos szinonimája ismert, mint elsődleges horkolás, sima horkolás, jóindulatú horkolás, folyamatos horkolás, horkolás apnoea (légvételi szünet nélkül), ritmusos horkolás, súlyos horkolás, horkantás, szuszogás,  stb.
 

A horkolás általános jellemzői, hogy a ki- és belégzéskor egyaránt jelentkezik, és nem feltétlenül kíséri, vagy előzi meg légvételi szünet. 

 

alvási apnoe horkolás oka horkolás kezelése horkolás tünetei normális belégzés horkolás okai, légzés gátoltság éjszaka légszomj okok például horkolás megfázás orrsövényferdülés, orrpolip, allergia, orrgarati daganatok garatmandula orrmandula megnagyobbodás, a krónikus arcüreggyulladás, arcüregek fejlődési rendellenességei

 

A horkolás a kor előrehaladtával, a testsúly növekedésével, a terhességgel, alkohol, cigaretta, izomlazítók, nyugtatók, altatók és más anyagok használatával gyakoribbá válik.

A horkolóknál gyakrabban fordul elő a szív- (pl. szívinfarktus) és érrendszeri betegség, magas vérnyomás, agyi oxigénhiányos károsodás (stroke), agyvérzés, obstruktív alvási apnoe.

 

 

 

 A horkolás oka

lágyszájpad rezonanacia horkoló hang tüdőben légcsőben keletkezett laza nyelvgyök horkolás  gégefedő  horkolás központ garat képletek nyelv, a lágyszájpad, nyelvcsap uvula, mandulák, felső rezonátor renyhe izmok gátolt orrlégzés horkolás belégzési szünetek jelentkeznekA normális belégzés az orr és orr melléküreg rendszeren keresztül történik. Az orr és melléküregei előkészítik a beáramló levegőt: felmelegítik, párásítják, szűrik és tisztítják. A szájon ezért egészséges körülmények között nem is nagyon veszünk levegőt.

A horkolás alapvető oka, hogy légzés szolgálatában álló üregrendszerben gátoltság lép fel, ezért az éjszaka folyamán légszomj alakul ki. Ilyen, gátoltságot, és horkolást létrehozó okok például a megfázás, nátha, az orrsövényferdülés, az orrpolip, az allergia, az orrgarati daganatok, a garat és orrmandula megnagyobbodás, a krónikus arcüreggyulladás, arcüregek fejlődési rendellenességei, vasomotoros rhinitis, stb.

Az alvás közben belélegzett levegő negatív nyomást okoz a száj hátsó részében, ettől a lágyszájpad berezonál, és horkoló hang keletkezik. A tüdőben és a légcsőben keletkezett vákuum a nyelvgyököt, és a gégefedőt erőteljesen a hátsó garatfalhoz csapja.

 

horkolás vér oxigénszintje ellazult garat horkolás horkanó hang, horkoló hang hangos horkolást alvási zavarok alvási apnoe alvó ember légzése leáll hangos a horkolás rendelőA kilégzéskor a levegő a tüdőből áramlik ki, megrezegteti a hangszalagokat, a gégéhez kapcsolódó szöveteket, illetve a gégefő alatti és feletti teret.

A garat képletei közül a nyelv, a lágyszájpad, nyelvcsap (uvula), mandulák, együttvéve alkotják a felső rezonátort. A renyhe izmok miatt lélegzéskor a felső légutak összetapadnak, elzáródnak.

A horkolás problémája tehát ott kezdődik, hogy a gátolt orrlégzés miatt, a horkolás közben rövidebb - hosszabb időre, rendszeresen, vagy rendszertelenül belégzési szünetek jelentkeznek. Egy belégzési szünet akár 1 -1.5 percig is eltarthat.

 

 

 

erős horkolás éjszakai légzéskimaradás apnoe súlyos légzéskimaradás horkolás szív- és érrendszeri megbetegedések légzés éjszaka kimarad, átmeneti oxigénhiány horkantásIlyenkor a vér oxigénszintje csökken, a széndioxidé pedig emelkedik. Egy bizonyos határnál ez jelent feltétlen ingert az újbóli hirtelen belégzésre. Eközben a pulzusszám megemelkedik, ami nem kívánt terhet jelent a szív számára.

A hirtelen belégzéskor, az ellazult garat képleteinek rezgése kerülnek és ezért jelentkezik a horkanó, horkoló hang. Ez egyrészt hangos horkolást okoz, másrészt komoly alvási zavarokhoz vezet (alvási apnoe).


Az alvó ember légzése tehát egy pillanatra leáll, légszomj alakul ki s ezt követően hirtelen levegő után kap.  Minél jelentősebb a szűkület, annál nagyobb a remegés, azaz annál hangosabb a horkolás.

 

A nagyon erős horkolás az éjszaka során légzéskimaradással, azaz apnoéval jár. Önmagában egy-egy ilyen légzéskimaradás még nem életveszélyes, hosszú távon és tartósan azonban súlyos következményei lehetnek. Az apnoés zavart ritkán ismerik el betegségnek, és sok esetben nem is veszik komolyan.

 

horkolás szívinfarktus szélütés kimerültség horkolás kialakulása laza lágyszájpad laza hosszú nyelvcsap uvula gyermekkori horkolás mandulagyulladás , krónikus mandulagyulladás orrmandula mandulaműtétA horkoló partnere beletörődik a "megváltoztathatatlanba", és a néma szenvedést választja, mások pedig, akiknek csak néha jut ki a kellemetlen zajból, a horkoló hang, még mulatságosnak is találják.

Pedig a horkolás alatti apnoe nagymértékben növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Közvetve sok közlekedési balesetnek is a rossz éjszakai alvás az oka. Amikor a horkoló ember légzése éjszaka kimarad, a szervezet egy olyan "vészprogramot" kapcsol be, amely erővel ismét beindítja a légzést.

Az átmeneti oxigénhiánytól és az emelkedett széndioxid szinttől megnő a vérben az adrenalin nevű stresszhormon szintje; a vérnyomás erősen megugrik, a szívverés felgyorsul, amitől a páciens egy pillanatra felébred és egy hangos horkantással ismét levegőt, vesz. 

 

A gátolt légzés miatt nem csak az oxigén bevitel csökken, hanem megemelkedik a szervet által folyamatosan termelt széndioxid szintje is. Ez a szervezet savasodását (acidózis) hozza létre.

 

Gyermekkori horkolás gyermekkorban rendszeresen horkoló gyerekek magatartás problémák tanulási nehézségek enyhe fokú horkolás  Légzésleállás horkolás során fellépő oxigénhiány nappali viselkedésA test folyadéktereiben azonban fent kell tartani a normális, kissé lúgos kémhatást. 

Ezért a felesleges savakata szervezet a kötőszöveti elemekből (csontokból, izmokból, izületekből, érfalakból) kivont un. "bázisokkal" köti meg.

Az állandó szöveti kivonás miatt hiánybetegségek léphetnek fel. Ilyenek lehetnek a csontritkulás, izomsorvadás, izületi problémák, erek falának rugalmatlansága, agysorvadás, hajhullás, kopaszodás, hajritkulás stb.

A megkötött savas zárványokat, a szervet zsír és meszes sók formájában kénytelen raktározni, így a testen belül lerakódások keletkeznek.

 

 

horkoló gyermekek kognitív magatartás problémák horkolás depresszió, hiperaktív gyerek figyelemhiányos gyerek horkolás figyelemösszpontosítási problémák szociális beilleszkedési gondok éjszakai ágyba vizelés bepisilés

 Az savasodás az erek falában ez érelmeszesedést, az izületekben meszesedést (pl. köszvény), az izmokban inakban merevedést ill. rugalmatlanságot eredményez. A kötőszöveti sorvadás miatt lágyéksérv, gerincsérv alakulhat ki.

Ezek a károsodások további szerveket érinthetnek, ami az érrendszeri betegségekhez (magas vérnyomás, infarktus, trombózis, szélütés stb), cukorbetegséghez, érzékszervi károsodáshoz vezethet.

Amikor az agy érzékeli az oxigénhiányt, a horkoló felébred, és rendesen veszi továbbra a levegőt, míg újra vissza nem alszik.

A "vészprogrammal" járó éjszakai stresszreakció hosszú távon árt az érrendszernek és vérnyomás-növekedéssel jár.

 

 

 

alvási gondok éjszakai pihenés és horkolás gyermekkori horkolások oka garatmandula megnagyobbodás orrgarat mandula megnagyobbodás megfázás, arcüreggyulladás asztma allergia horkolás horkolás centrumEnnek esetleges következménye szívinfarktus vagy szélütés is lehet.

Egy amerikai tanulmány szerint az apnoéban szenvedőknél az infarktus kockázata negyvenszer nagyobb, mint az egészséges embereknél.

De ha a horkolás nem is jár minden esetben ilyen drámai következményekkel, az élet minőségét mindenképpen jelentősen befolyásolja.

Gyakran azért nem derül ki, hogy valaki apnoés légzészavarban szenved, mert a kimerültségnek egyébként annyi más oka is lehet.

 

 

A horkolás kialakulását számos tényező fokozhatja

 

beteg mandula orrmandula eltávolítás , horkolás megszüntetése tanulási nehézségek beilleszkedési zavarok fáradékonyság ágybavizelési problémák Horkolás nőknél várandós anyák horkolása terhesség horkolás oka terhesek horkolása nő a vérnyomásA lágyszájpad és a nyelvcsap (uvula) lazasága, nagysága befolyásolhatja a levegő áramlását.

Hanyatt fekve a lágyszájpad alsó része lebeghet a garat hátsó fala és a nyelvgyök között és ez horkoláshoz vezethet.

 Ha a száj zárva van, a kilélegzett levegő a lágyszájpad mögül az orr felé áramlik, nyitott szájnál azonban a levegőmennyiség egy része a szájüregbe, a többi része pedig az orrgaratba tódul, s eközben a lágyszájpad rezgésbe jön.

A gyermekkori horkolás kiváltó oka legtöbbször a heveny, vagy krónikus gyulladás következtében megnagyobbodott orr, illetve garatmandula.

Heveny gyulladás esetén gyógyszeres kezelés hatására a megnagyobbodott mandulák megkisebbedhetnek. A krónikus gyulladás következtében a megnagyobbodott mandulákat viszont mandulaműtéttel kell eltávolítani. Mindkét esetben a kiváltó ok megszűntével abbamaradhat a horkolás.

 

 

Alvatlanság horkolás pszihés problémákkal, a depresszió ingerlékenység fáradékonyság szexuális zavarokEgyes vizsgálatok szerint a horkolást az is befolyásolhatja, hogy, milyen méretű és formájú az ember torka.

Minél nagyobb a különbség a száj és a torok mérete között, annál erősebb horkanó hang képződik. Szélsőséges esetekben a horkoló hang akár a 70 decibelt is elérheti, ami egy pneumatikus fúró hangerejével ér fel.

A probléma ezért a férfiakat érinti jobban, mivel a nőknek természetszerűleg kisebb a torkuk. Nehéz a dolga az időseknek is, mivel nekik már gyengébbek az izmaik, ezért a lágyszájpad ernyedtebb.

 

 

A horkolás előfordulása

Gyermekkori horkolás

gyerek horkolásSajnos a horkolás a gyermekkorban is igen gyakori.

A rendszeresen horkoló gyerekeknek esetleg magatartásbeli problémákkal, tanulási nehézségekkel kell szembenézniük életük későbbi szakaszaiban, s ez még akkor is igaz, ha a horkolás enyhe fokú, és a gyermek nem küszködik pillanatnyi légzéskimaradásokkal.

A legtöbb szülő és gyermekorvos mindaddig vár, amíg a horkoló gyermeknél nem tapasztalják a lélegzés időnkénti, pillanatnyi leállását

Vizsgálatok azt bizonyítják, hogy csekélyebb mértékben, de a légzésleállást nem tapasztaló, horkoló gyerekeknél is kialakulhatnak kóros elváltozások.

 

hangos horkolás, légzési szünet szív- és érrendszeri betegségek, szélütés hangos horkolók kockázata szívrohamra horkolás ellen horkolás gátlóKimutatták, hogy az alvás során fellépő, a horkolás alatti oxigénhiány befolyásolja a gyerekek nappali viselkedését.

A horkoló gyermekek kognitív képességei minden tekintetben jelentősen rosszabbak a nem horkolókénál. Számos gyermeknél a még egészséges határok között ugyan, de elmaradás mutatkozott a nyelvi, illetve vizuális képességek terén is.

Ami a magatartási problémákat illeti, a vizsgálat során kiderült, hogy a rendszeresen horkoló gyermekek között jóval több a depressziós, hiperaktív, figyelemhiányos gyerek.

A horkolás miatt gyakoribbak a figyelemösszpontosítási problémák és szociális beilleszkedési gondok. Az éjszakai ágyba vizelés is gyakran kapcsolatba hozható a gyermek horkolásával.
 

Ha egy gyermek heti 3-4 alkalommal horkol éjszakánként, az azt jelenti, hogy a gyerek alvási gondokkal küzd, és érdemes orvoshoz fordulni a problémával.


Statisztikai adatok szerint azok a gyerekek, akiknek a szülei horkolnak háromszor nagyobb valószínűséggel fognak szintén horkolni.

 

Az éjszakai pihenés és a horkolás jelentőségére utal az a megfigyelés is miszerint a mandulaműtéten átesett gyermekeknél a nappali viselkedés is javult.

 

horkolás elégtelen oxigén ellátottság horkolás következménye alvászavarok lélegzés kihagyások magas vérnyomás cukorbetegség időskori leépülés öregedés, az érzékszervek tompulása halláscsökkenés, látásromlás horkolás pszichológiai változások csökkent libidót alváshiány depresszióA gyermekkori horkolások leggyakoribb oka a garat és orrgarat mandula megnagyobbodása.

A horkolást fokozhatja a gyermek megfázása, arcüreggyulladása.

A kutatások azt is megfigyelték, hogy az olyan gyermekeknél akiknél pozitívak lettek az asztma és a különféle allergia tesztek ott a horkolás valószínűsége kétszerese volt a negatív teszteredményekkel rendelkező gyermekekhez képest.

A beteg mandula és orrmandula eltávolítása, tehát nem csak az orrfunkció helyreállításában játszik alapvető szerepet, hanem a horkolás megszüntetésével a magatartásbeli problémákon, tanulási nehézségeken, beilleszkedési zavarokon, fáradékonyságon, ágybavizelési problémákon is segíthet.


Horkolás a nőknél

horkolás alkohol altatók alkoholfogyasztás szénanátha alvási nehézség alvás közben fellépő rendellenességek szénanátha Túlsúlyos horkolás háton alvás éjszakai légzés kihagy folyamatos oxigénhiány következményeként éjszakai felriadásAz is ismert tény, hogy a várandós anyák többet horkolnak.

A terhesség vége felé az arány fokozódik, ekkor nők kétszer gyakrabban horkolnak.

Az ok, hogy a terhesek légútai szűkebbek, mivel a has növekedésével és a súlygyarapodással megnő a tüdőre és a légcsőre gyakorolt nyomás.

Azt is megállapították, hogy a horkoló nőknél nagyobb a nyak kerülete

A terhesség alatt zsír lerakódhat a nyak lágyrészeibe, és a felső légutak környékére, ami növelheti a nyak méretét, és szűkítheti a légutakat.

 

 

 

Magas%20vérnyomás

 

Az is megfigyelt tény, hogy a szűkülő légutakkal együtt nő a vérnyomás is, ami az ún. pre-eklampsziával áll kapcsolatban.

Sajnos a nőket érinti az a tény is, hogy ők a szenvedő alanyai a férfiak gyakoribb horkolásának.

Azok a nők, akik türelmesen viselik partnerük horkolását akár öt órányi alvást is veszíthetnek hetente, azaz aki egy horkoló partner mellett alszik, élete során átlagosan két év alvást veszíthet.

A nők alvatlansága szintén kapcsolatba hozható egyes pszihés problémákkal, a depresszióval, ingerlékenységgel, fáradékonysággal, szexuális zavarokkal.

 

 

 

A horkolás következményei 

 

horkolás megszüntetése esti alkoholfogyasztás pár kiló leadása. Orrmaszk, orrfásli Horkolás orrmandulaműtét garatmandulaműtét orrsövény műtét, orrpolip műtét, arcüreg műtét allergia kezelés, asztma kezelés

Az horkolás miatti alváshiány negatív hatással van az ember fizikai, szellemi és érzelmi egészségére egyaránt. Kiszámolták, hogy a horkolás következtében egy éjszaka folyamán összesen két percig van oxigén nélkül az agy.

Az oxigénhiány, és a horkolás miatti gyakori felriadás következménye a nappali fáradtság. Az érintettek nagy része elgyötörten ébred, és így kevésbé tud koncentrálni a feladataira, mint azok, akik jól alszanak. A horkoláshoz gyakran párosul még magas vérnyomás, szívritmuszavar, fülzúgás, szédülés és halláscsökkenés.

A rossz alvás romló szellemi teljesítményhez vezet, és megnöveli az elhízás, a cukorbetegség, a válás és az öngyilkosság esélyét.

 

 

 

A lágy szájpadon végzett műtét uvulo-pharyngoplastika UPP műtét garat plasztika lézer nyelvcsap eltávolítás laza nagy lágyszájpad műtét horkolásgátló műtét lézerrel vagy elektromos késsel végezzük. Horkolás központ horkolás elleni tapaszKutatások megállapították, hogy a hangos horkolás, légzési szünettel súlyosbítva, összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a szélütés megemelkedett kockázatával.

A hangos horkolók kockázata 34 százalékkal magasabb a szívrohamra és 67 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy szélütés éri őket. A kutatók szerint a hangos horkolás megállapítása a nagyobb kockázatnak kitett emberek azonosítására is alkalmas lehet.


Horkolás miatt, hosszú távon az elégtelen oxigén ellátottság a szervek és szervrendszerek károsodását is eredményezhetik, amik alattomos tünetekben jelentkezhetnek. Az alvászavaroktól kezdve, a lélegzés kihagyásokon át, egészen a magas vérnyomásig és a cukorbetegségig hatással lehet.

 

 

rádiófrekvenciás lágyszájpad plasztika SRUP – Submucosal Radiofrequency Uvulo Palatoplasty  lágyszájpad horkolás gátló tapaszA magas vérnyomás kialakulása, a vesék károsodása, az időskori leépülések, az öregedés, az érzékszervek tompulása (hallás, látás), a tartós oxigénhiány miatt gyakrabban fordulnak elő a korkóló betegeken.

A legújabb kutatások szerint a horkolás pszichológiai változásokat is okoz az emberi testben, csökkenti a libidót, a szexuális vágyat. Az alváshiány és a depresszió szintén a horkolás következménye lehet.

A közlekedésben nagyobb veszélynek vannak kitéve azok, akik horkolnak alvás közben.

 

 

fáradság 2Egy vizsgálat szerint ötször több balesetet okoznak azok a járművezetők, akik horkolnak, illetve alvás közbeni légzéskimaradásban szenvednek.

Az alvászavarral küszködők sokkal fáradtabbak napközben is, mint jól alvó társaik.

A horkolók problémája több millió autóvezetőt érint világszerte, akiknél egy éjjel alatt akár 400 légzéskimaradást is számoltak. 

Ezeket a rövid, pillanatnyi kimaradásokat a páciensek természetesen nem veszik észre.

 

 


gyermekkori horkolás okai horkolás ellen horkolás gátló horkolás megszüntetése horkolás okai, horkolás kezelése, horkolás műtét, horkolás elleni tapasz, horkolás gátló tapasz horkolás gátló műtétHorkolást fokozó hatások

 

A horkolás fokozásában az alkohol mindig is az egyik fő bűnösök közé tartozott, mint ahogy egyes altatók is, mert csökkentették a torokizmok működését, főleg a lágyszájpadét.

 Az alkoholfogyasztás következtében az arc, állkapocs, garat izmai is jobban ellazulnak és ezért a légzés a szájon át történik.

A szénanáthától szenvedő betegeknél jóval gyakrabban jelentkezik alvási nehézség.

Az alvás közben fellépő rendellenességek is gyakoribbak az allergiásoknál, mint a nem allergiás egyéneknél.

A szénanátha tüneteinek kezelése tehát elengedhetetlenül fontos, nem csak a nyugodt, pihentető alvás végett, de az egyén életminőségének javítása szempontjából is.

 

 

horkol hangos légvétel felhorkanások horkoló hang horkolás, folyamatos horkolás, sleep apnoe légvételi szünet fulladás horkanás röffenés  Horkolás centrumTúlsúlyos embereknél is gyakoribb a horkolás, hiszen ők leginkább háton alszanak így súlyuk terhe alatt a mellkas nehézkesen emelkedik és süllyed.

Ezért a tüdő nem tud teljesen kitágulni, a garatfal mögötti zsír csökkenti a légút átmérőjét és szájon keresztüli levegővételre ösztönöz.

Az éjszakai légzés kihagy és a folyamatos oxigénhiány következményeként az illető több ízben, felriad az éjszaka folyamán levegő után kapkodva.

Az orvosok ezt a jelenséget Pickwick szindrómának nevezik.


A horkolás sajnos a hízás folyamatában is részt vesz. Az alvás húsz-harminc százaléka a mélyalvás, és ilyenkor termelődik a növekedési hormon, melynek jelentős a zsírégető hatása.

 

horkolás megfázás orrsövényferdülés, orrpolip, allergia, orrgarati daganatok garatmandula orrmandula megnagyobbodás, a krónikus arcüreggyulladás, arcüregek fejlődési rendellenességeiHa alvásunk romlik, azonos kalória-bevitel és azonos életmód mellett hízni fogunk!

Már a részleges fogyás is javíthatja az alvás közbeni légzést, ugyanis ekkor a garat átmérője nő. Ezért a rendszeres testmozgás nagyon sokat segíthet a horkoláson  is.

A dohányzók körében is gyakrabban fordul elő ez a kellemetlen éjszakai "szokás" a légút összeszűkülése miatt, mert ez esetben a légzés többnyire szájon át történik, valamint a krónikus irritáció miatt a garat, a gége és orr nyálkahártyája duzzadtabb.

A dohányzás, alkoholfogyasztás, súlyfelesleg csökkentése egyenesen arányos a horkolás erősségének csökkenésével.

 

 

Horkolás vizsgálat és konzultáció

orvosi vizsgálatA horkolás problémájával fül-orr-gégész, illetve tüdő szakorvosokhoz fordulhatunk.

Különböző vizsgálatokat kell elvégezni a diagnózis felállításához, illetve a megfelelő kezelés kiválasztásához.


Diagnózist számos kritérium befolyásolhatja:  A megfigyelt hangos horkolási hang, zaj mértéke, illetve a beteg alvászavarának, nappali aluszékonyságának vagy éjszakai felébredéseinek mértéke.

A sleep apnoe diagnózis felállításához szükséges lehet poliszomnográfiára, pulzoximetriára, polygráfiára.


Horkolás megszüntetése

lágyszájpad, nyelvcsap uvula, mandulák, felső rezonátor renyhe izmok gátolt orrlégzés horkolás belégzési szünetek jelentkeznekSok praktikus ellenszer kering a köztudatban, amit feltehetően az alváshiányban szenvedő élettársak fejleszthettek ki.

Ilyen ötletek pl. a teniszlabda a hátgerincre ragasztva, hogy ne tudjon a hanyattfekvő horkoló ebben a pozícióban sokáig kényelmesen aludni vagy különböző cumik alkalmazása, hogy a nyelvgyök ne tudjon hátraesni.Sokáan a horkolás ellen horkolás elleni tapaszt,  horkolás spray aljánlanak. Ezen módszerek és kegyszerek hatása azonban kérdéses. 

A horkolás valódi megszüntetése azonban komplex kezelést igényel, melyhez hozzátartozik a beteg bizonyos szokásainak, életmódjának megváltoztatása is. Ahorkolás valódi okát kell feltárni és ezzel valódi eredmény érhető el. 

A siker érdekében sajnos le kell mondani az esti alkoholfogyasztásról, a rendszeres altatószedésről. Túlsúly esetén, sokat segíthet pár kiló leadása is. Súlyosabb esetekben alvás közben egy szilikon maszk használata is segíthet, amelyen keresztül belégzés közben magasnyomású levegő gondoskodik a garat nyitva tartásáról.

Ezzel a módszerrel az alvás nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válhat.

 

horkolás vér oxigénszintje ellazult garat horkolás horkanó hang, horkoló hang hangos horkolást alvási zavarok alvási apnoe alvó ember légzése leáll hangos a horkolás rendelőA légzési elégtelenség során keletkezett savasodást (acidózis) feltétlenül meg kell szüntetni!

 E téren a test bázikus táplálkozássalés bázikus étrend kiegészítőkkel való savtalanítása a legfontosabb lépés.


Olyan kiegészítő használatát javasoljuk, amelyek természetes alapanyagokból pótolja a kiesett bázisok és megkötik a felesleges savakat.


Az általunk elsődlegesen javasolt készítmény különlegesen energizál, segítségével a vér könnyebben veszi fel az oxigént a vízből.

Erőteljes oxigén-katalizátor, segíti a sejtek optimális működését. Lúgosítja a testetés megszüntetni a túlzottan savas állapotokat ill. kioldja a már lerakódott savas kristályokat és regenerálja a szervezetet.

 

További információért kérem vegy fel velünk a kapcsolatot.

Egyéb kérdésekben hívjon a 20-397 4144 telefonszámon, vagy keressen e-mailen: 

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

 

A horkolás gyógyszeres kezelése

Az egyéb gyógyszeres kezelések a horkoló, apnoés betegek csak kis hányadán segít, de a különféle segédeszközök nagymértékben javítják az életminőséget. Orrmaszk, orrfásli segítségével például meghatározott nyomással a levegő beáramlik a légutakba, lehetővé válik a normális légzés. Egy kis szájbetét viselésével kiküszöbölhető az úgynevezett mélyharapás jelensége. A mélyharapás esetében, az alsó fogsor hátrébb áll, mint a felső, s ezáltal a garat beszűkül. A szájbetét felső tálcája megtapad a felső fogsoron, így az alsó tálca megakadályozza a nyelv és az állkapocs alvás közbeni hátracsúszását a garat felé. A légutak nyitva maradnak, s megszűnik, vagy jelentős mértékben csökken a horkolás.


Horkolás megszüntetése műtéttel

erős horkolás éjszakai légzéskimaradás apnoe súlyos légzéskimaradás horkolás szív- és érrendszeri megbetegedések légzés éjszaka kimarad, átmeneti oxigénhiány horkantásA valódi kezelés azonban csak az oki kezelés lehet, ahol a légzés gátoltságának okát szüntetjük meg.

Igen sikeres gyermekkorban az orrmandulák és a garatmandulák eltávolítása, ezt követően a horkolás azonnal megszűnhet.

Ugyancsak szép eredményeket lehet elérni orrsövény műtét, orrpolip műtét, arcüreg műtét után is. Helyes diagnózis esetén az allergia, asztma kezelése is sikeres szokott lenni.

Orvos felkeresésénél a szakorvosnak azonban figyelmeztetnie kell a beteget, hogy műtéti beavatkozások csak bizonyos rendellenességeknél hozhatja meg a várt eredményt.

Azokban az esetekben, ahol az okok kizárását követően is megmarad a horkolás, indokolt lehet a rezonancia szekrény műtéti megváltoztatása. Ezek a beavatkozások a horkolás szempontjából eredményesek lehetnek. 

 

Gyermekkori horkolás gyermekkorban rendszeresen horkoló gyerekek magatartás problémák tanulási nehézségek enyhe fokú horkolás  Légzésleállás horkolás során fellépő oxigénhiányA lágyszájpadon végzett műtéttel (uvulo-pharyngoplastika, UPP) a horkolás erősségét jelentősen csökkenteni lehet.

Ezt követően a légzéskimaradások is sok esetben eltűnnek vagy enyhébbek lesznek.


UPP műtétre több megoldás létezik, melyek közül az aktuális anatómiai viszonyok ismeretében választunk.

A beavatkozás az extrém nagyságú nyelvcsap eltávolításából, a laza és nagy lágyszájpad szövetének felhasználásával új nyelvcsap kialakításából áll.

A horkolásgátló műtétet a sebfertőződés és a műtét alatti-utáni vérzés megelőzése, valamint a rendkívül finom műtéttechnika miatt általában lézerrel vagy elektromos késsel végezzük.

 

garat műtét 3A horkolás műtéti megoldásának másik módszere a rádiófrekvenciás lágyszájpad plasztika ( SRUP – Submucosal Radiofrequency Uvulo Palatoplasty) – mely során nagyfrekvenciás elektromos energia segítségével a nyálkahártya alatti lágyrészekben (izmok, kötőszövet, zsírszövet) hegesedést hozunk létre.

A műtétet követően a lágyszájpad feszesebbé válik, az éjszakai légvételek alatt a rezonátor tulajdonsága csökken, ideális esetben megszűnik.

A kívánt hatás eléréséhez azonban a SRUP kezelést 4-6 hét múlva meg kell ismételni

 

 

Tippek horkolóknak

 

horkoló gyermekek kognitív magatartás problémák horkolás depresszió, hiperaktív gyerek figyelemhiányos gyerek horkolás figyelemösszpontosítási problémák szociális beilleszkedési gondok éjszakai ágyba vizelés bepisilés

Ne aludjunk a hátunkon,  csak oldalt úgy, hogy a fejünk magasabban legyen.

 Kerüljük az alkoholt, az altatót és az antihisztaminok szedését alvás előtt, mert ezek kiszárítják az orrot és a torkot.

 Fogyjunk le, mert a zsírsejtek elzárják a levegő útját, és nagyobb, örvénylés (turbulencia) keletkezik.

A rekordtartó esetében 87,5 decibel hangosságot is elért a horkolási zaj, ami egy légkalapács zajával azonos.

Az átlag horkolás 35 decibeles, ami egy jól beállított autó zaja, de nem ritka a 70 decibeles sem, ami egy teherautó zajának felel meg.

  

Hova forduljon?

 Ha a horkolás valamelyik tünete jelentkezik Önnél, és zavarja a légszomj, vagy társa horkolása már elviselhetetlen,  akkor forduljon hozzánk bizalommal!


Horkolás klinika:  

6724 Szeged, Kálvária tér 16.

Kálvária tér belső oldalán, a templommal szemben.

Rendellés:  Hétfő, Szerda 17-19

Dr. Vass Zoltán:   06 20-397 4144

Bejelentkezés:    06 70-635 5576

email: 

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Fül- Orr-Gége Magán Klinika helye:

Share