A gége daganatszerű, jóindulatú elváltozásai
Hangszalag polip
A hangszalag polip a hangszalagok leggyakrabban előforduló jóindulatú elváltozása. 30-50 év közötti férfiakon a leggyakoribb. Kialakulása általában gyulladásos (laryngitis) okokra vezethető vissza. Gyakori a - „a hang megerőltetése” kapcsán kialakult elváltozás.
A betegségre jellemző a lassan kialakuló rekedtség, esetleg nehézlégzés. Előfordulhat köhögés is a tünetek közt. A betegen különböző fokú hangképzési zavar, rekedtség (dysphonia) észlelhető, mely egészen a beszédképzése teljes hiányáig (aphoniáig) fokozódhat. Vannak esetek, amikor a hang időlegesen, teljesen tiszta lehet, ami a hangszalagok között ingaszerűen mozgó nyeles polipra utal. Gyakori a hyperkinetikus hangképzési zavar. Néha, nagy polipok esetén, különböző mértékű légszomj is kialakulhat.
A gége indirekt tükri- és direkt mikroszkópos vizsgálatával könnyen felismerhető. A polipok sima felszínű, ép nyálkahártyával borított nyeles, vagy széles alapon ülő szövetszaporulatok, többnyire a hangszalag szabad szélén helyezkednek el. Néha bevérzés is megfigyelhető rajtuk. Régebbi polipok a kötőszöveti elszaporodása miatt és a megvastagodott hám-boríték következtében „durvábbnak”, tömöttebbnek látszanak.
A hangszalag polipot meg kell különböztetni minden rekedtséggel járó gégeelváltozástól, elsősorban rosszindulatú daganatos folyamatoktól.
A gyógyítás mikroszkópos mikrosebészeti beavatkozás során történik. Finom műszerekkel, esetleg laserrel a kiemelkedő csomókat a hangszalagok megkímélése mellet távolítjuk el. A műtét után a hangot kímélni kell, hogy az a sebzés helyén az ismételt hámosodás zavartalanul végbemehessen. „Gégediéta” javasolt. Szükség esetén a beavatkozást foniátriai kezelésnek kell követnie.
Az eltávolítás után általában végleges a gyógyulás. Amennyiben a kiváltó és hajlamosító tényezőket nem sikerül kiküszöbölni, a csomók kiújulhat.
Általános szabály, hogy minden 3 hétnél tovább tartó rekedtség esetén szakorvosi vizsgálatot kell kérni.
A gége vizenyős krónikus gyulladása, Reinke-oedema
Általában mindkét kétoldali hangszalagot érintő, széles alapú duzzanat formájában, a Reinke-térben felhalmozódó kocsonyás, oedema-folyadék következtében létrejött duzzanatot nevezzük Reinke-oedemának. Esősorban azok betegszenek meg, akik foglalkozásukból adódóan sokat és hangosan beszélnek és/vagy dohányosok.
A nők gyakrabban betegszenek meg. Megfigyelés, hogy a pipás cigányasszonyok igen gyakran szenvednek ebben a betegségben.
Jellegzetes a fokozatosan kialakuló rekedtség, a hangszín megváltozása, elmélyülése. Előfordulhat - főleg fizikai megterhelés hatására – a légszomj, akár fulladás is. Egyes esetekben a belégzéskor jelentkező fulladás mellett a bőr színe, az oxigén hiány miatt kékessé válik.
A gége vizsgálata során a kép jellegzetes. Az egyik vagy mindkét (általában kétoldali az elváltozás) hangszalag elülső és középső harmadára korlátozottan, lebernyegszerű nyálkahártya-elváltozás, vizenyős kocsonyát tartalmazó „zsákocska” figyelhető meg.
Fontos elkülöníteni minden rekedtséget, a légút beszűkítését okozó elváltozástól, különösen a rosszindulatú gégeráktól!).
A megoldása a mikroszkópos mikrosebészeti beavatkozás, mely során a hangszalag és a hangszalagi izomzat megkímélése mellett a hangszalagok nyálkahártyáját a beteg területen eltávolítjuk (decorticatio). Ha a gége elülső széle (elülső commissura) is érintett, akkor néha két műtétben kell elvégezni a beavatkozást, hogy a heges összenövéseket elkerüljük. A beavatkozás után a hangszalagok behámosodásáig (több hét) hangkímélés, gégediéta szükséges.
Amennyiben a kiváltó ill. hajlamosító tényezőket sikerül kiiktatni, a beavatkozás végleges gyógyulást hozhat.
Valódi jóindulatú daganatok
Papilloma
A papillóma rekedtséggel, nagyobb kiterjedéség esetén különböző fokú nehézlégzések együtt járó jóindulatú daganat, amelynek kialakulásában vírusos okot feltételeznek (elsősorban a juvenilis formában). Jellemző a kialakult elváltozás kapcsán kialakult rekedtség és a belégzéskor jelentkező fulladás, hangos légzés.
A gége vizsgálati képen a papilloma lehet nyeles, lehet egyedül álló vagy virágágyszerűen burjánzó idegenszövet. Felszíne a sárgástól a vörösig változó színű, szemcsés, bolyhos, gyakran málnaszerű. Járulékos orrgarati vagy gége alatti papilloma-szigetek is sokszor megfigyelhetők. A szövettani vizsgálat a pontos diagnózis felállításához feltétlenül szükséges. Az időskori formának nagy a hajlama a rosszindulatúvá válásra. Spontán visszafejlődés ritkán figyelhető meg.
Az immunológiai (beleértve az interferon-kezelést is) és a vírusellenes kezelési módok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A műtéti kezelésnek jelenleg nincs alternatívája. Az utóbbi időben laserrel távolítjuk el a papillomás elváltozásokat. Kísérletek folynak fénykezeléses (photodynamiás) kezeléssel is. Az általánosan elterjedt nézet, miszerint a gyermekkori papilloma a pubertas körül hormonális hatások következtében eltűnik, csak az esetek kis részében érvényes. Sok felnőtt beteg gyermekkora óta gége-papillomatosisban szenved.
A papillomának igen nagy a kiújulási készsége és a gyakori beavatkozások miatt a hangszalagok is előbb-utóbb károsodnak a hegesedés ill. a hangszalag szöveteinek elvesztése miatt.
A felnőttkori papilloma magas elrákosodási a hajlama miatt, a rendszeres kontrol és ellenőrzés feltétlenül indokolt.
A gége jóindulatú porc daganata, Chondroma

Ennek az igen ritkán előforduló elváltozásnak is a fokozatosan kialakuló rekedtség, különböző fokú nehézlégzés, idegentest-érzés, nyelési panaszok a tünetei. A kiváltó tényező sajnos ismeretlen. A daganat lassan növekszik, általában a gyűrűporcból indul ki.
A gége mikroszkópos vizsgálata során általában a hangszalagok alatt (subglotticusan) sima nyálkahártyával fedett, bedomborodó daganatot látunk. Az elváltozás kívülről is jól tapintható lehet. A pontos elhelyezkedés és kiterjedés megítélésére javasolt komputer tomográfiás röntgen (CT) vizsgálat elvégzése is. A betegség csak műtéti megoldással gyógyítható, a daganat teljes eltávolításával. A szövettani diagnózis általában a műtétet követően az eltávolított anyagból történik. A gyógyulás után a rendszeres kontroll javasolt, a kiújulásra utaló jelekre figyelni kell.
A gége betegségek kialakulásában nagy szerepet játszik a szervezet és ezen belül is a garat és gége nyálkahártyájának savanyú irányba való eltolódása. A gége és garat működésére a gyomorban lévő fokozott savtermelés és a reflux betegség közvetlen hatással vannak. A testünk általános elsavasodása során a szervezet próbálja eltávolítani a felszaporodó savat és méreganyagokat. Kóros reakcióként ez a folyamat gége és garat nyálkahártyájának és nyáktermelő mirigyeinek duzzanatát, majd betegségeit eredményezi.
Megelőzés
A gége betegség kialakulásának megelőzése és kezelése szempontjából a szervezet sav bázis egyensúlyát, az egyéb kezelések mellett, rendezni kell. Sok beteg esetében a diéta önmagában már nem elegendő vagy a napi terhelések nem küszöbölhetők ki teljes mértékben, ilyenkor jöhet szóba a kiegészítők használata.
Olyan kiegészítők használatát javasoljuk, amelyek természetes alapanyagokból pótolják a kiesett bázisokat és megkötik a felesleges savakat.
Az általunk elsődlegesen javasolt készítmény 49 különböző bio-termesztett zöldséget, zöld fű, levél és csíráztatott gabona egyedülálló keverékét tartalmazza. A készítmény több mint 125 természetes vitamint, ásványi anyagot és aminosavat tartalmaz, amely lehetővé teszi a bázisok maximális felszívódását. Különlegesen energizál, segítségével a vér könnyebben veszi fel az oxigént a vízből. Erőteljes oxigén-katalizátor, segíti a sejtek optimális működését. Lúgosítja a testet és megszüntetni a túlzottan savas állapotokat.
Az általunk javasolt port tiszta vízben elkeverve a nap folyamán fogyasztjuk. Ha e termékünket fogyasztja, egyéntől függően akár pár hét alatt már igen kiváló eredményeket lehet elérni a savtalanítás, méregtelenítés és energizálás terén.
További információért kérem tekintse meg a
termékről szóló oldalt ill. a nemzetközi honlapomat.
Egyéb kérdésekben hívjon a 20-397 4144 telefonszámon, vagy keressen e-mailen: studiomed@invitel.hu
.jpg)