Célunk, hivatásunk

SzegedÜdvözlöm a honlapomon

Elöljáróban néhány szó magamról és a munkámról.

Szegeden végeztem az Orvostudományi Egyetemet.
Végzés után a Ribári Professzor Úr meghívására a Fül- Orr Gége Klinikára kerültem, ahol igen hamar bekapcsolódhattam az egyetemen folyó klinikai és tudományos munkába.

szte Olyan prominens egyéniségekkel dolgozhattam együtt, mint Prof. Czigner Jenő, Prof. Jóri József, Dr. habil. Kiss József Géza, Dr. Kadocsa Edit, Dr. Berényi Imre, akiket azóta is tanítómestereimnek tekintek.

A szakma elsajátításában sokat köszönhetek Dr. Iván Lászlónak és Dr. Szabados Évának.



1996-ban Laser-es vizsgálatok segítéségével elsőként írtam le a belsőfül és az agytörzs keringésszabályozás egyik idegrendszerét. Ennek ismeretében a halláscsökkenés, fülzúgás, szédülés okának megismerése és kezelése könnyebbé vált kollegáim kezében is. l


A tudományos munkámban nagyon sokat köszönhetek és hálával gondolok Prof. Benedek Györgyre, Prof. Jancsó Gáborra, Prof. Sziklai Istvánra és Prof. Bari Ferencre.
Szakmai tanulmányaim során nagyon sokat tanultam az ország egyéb egyetemein is, Pécsen Bauer Miklós, Pytel József, Budapesten Ribári Ottó, Z. Szabó László és Répássy Gábor professzoroktól.

 

um1993-as Michigani tanulmányutam alkalmával sajátítottam el több új műtéti eljárást a fülsebészet, illetve az agyalapi sebészeti beavatkozások területén, melyért hálás szívvel gondolok vissza Charles J. Krause, Josef M. Miller, és Alfred L. Nuttall professzorokra. lugosítás lugositas, plasztika mandula mandulagyulladas egészség egészség betegség hallójáratgyulladás

 Az elmúlt 32 évben több, mint 15.000 sikeres fül-, orr-, gégészeti műtétet végeztem a legmodernebb lézeres és hagyományos módszerekkel.

Az új műtéti technikák bevezetése mellett lehetőségem nyílt nemzetközi kutatásokban történő részvételre is.


1993, 1996-ben először állatkísérleteket végeztem Ann Arborban (MI), az USA-ban, majd a világon elsőként teszteltem a n. trigeminus hatását a belsőfül szabályozásában.


portland1 Ezen munka folytatására kaptam további meghívást Portlandba (OR), USA, ahol az általam megkezdett tudományos munkát már több intézet folytatja.

Jelenleg is ennek az egyetemi klinikának visiting associate professzora vagyok.

 

MTA

Eddigi munkám elismeréseként a Szegedi Tudomány Egyetem habilitált doktori fokozattal tisztelt meg. A Magyar Tudományos Akadémia munkám elismeréseként 1997-ben Széchenyi professzúrával tüntetett ki.
2001-ben Czigner Jenő profeszor úr klinikáján egyetemi docensnek nevezett ki. Munkámat jelenleg fül orr gégészeti és fej nyak sebészeti magánambulanciámon végzem.
Orvosi és kutatási eredményeimet összegezve 1997-ben az orvostudományok kandidátusa minősítést kaptam a Magyar Tudományos Akadémiától, amelyért ez úton is köszönetemet fejezem ki Czigner Jenő, Benedek György, Jancsó Gábor és Bari Ferenc professzoroknak, akik téma- ill. programvezetőim voltak, és maximális támogatásban részesítettek

Seattle2

Tanulmányútjaim között szerepel Tuzla, Greifswald, Gent, Turku, Seattle, Rochester, Ann Arbor, Detroit, Toledo, Minneapolis, Portland, Auckland, Bécs, Baltimore, Salzburg, Stockholm.
 
  

 

Fül orr gégészeti Magánambulanciám

Jelenleg a megszerzett tapasztalataimat és tudásomat a fül- orr- gégészeti betegeim javára kívánom fordítani. A fül orr gége rendelőmben a legkorszerűbb műszerek: nagyfelbontású operációs mikroszkóp, orr- és garat vizsgálatára alkalmas mikroszkópos kamerarendszer (endoszkóp), hallásvizsgálati berendezések (audiológia, tympanométer), lézer állnak rendelkezésemre.

Célkitűzésem, hitvallásom

Évekkel ezelőtt többhónapos betegségben szenvedtem. Ekkor értettem meg, hogy betegeimnek arra van szüksége, hogy őket gyógyítsam, ne a betegségüket. A gyógyítás több mint egy szerv kezelése.
Én szerencsésen meggyógyultam. A megújult energiámat betegeim javára szeretném hasznosítani.

Forduljon hozzám bizalommal!


Dr. med. habil. Vass Zoltán

fül orr gégész és audiológus szakorvos, 

az orvostudományok kandidátusa Bejelentkezés: 70 63 555 76, 20 397 4144, 

6724 Szeged, Kálvária tér 16 

email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Találatok: 21172