Dohányzás kórtana
A dohányzás élettana és patológiája
iNFÚZIÓS KEZELÉS elvonásos tünetekre ←
A nikotin a legelterjedtebb pszichoaktív drog (függőség) és súlyos méreg: koncentráltan 20–60 mg-ja halálos.
A nikotint belélegezve 7 másodpercen belül eljut az agyba, ahol látszólag javítja a koncentrálóképességet, oldja a szorongást.
A nikotin emeli a pulzust és a vérnyomást, fokozza a gyomorsavtermelést, a cukoranyagcserét, a májműködést is.
A cigaretta, a szivar, pipa káros hatását a dohányipar sokáig titkolni próbálta, de ma már tudományosan igazolt tény, hogy a betegek, páciensek 15–20%-a dohányzás miatt kerül betegállományba.
A dohányzás első alkalommal kellemetlenségekkel jár: hányás, verejtékezés, gyengeség, fáradékonyság, émelygés stb.
Azonban későbbi alkalmakkor látszólagosan kellemes lehet, például az étkezés után keletkező fáradtság és álmosság leküzdésére.
Az emésztőmirigyek és belek működése fokozódik, így elősegíti az emésztést.
A dohányzás mellékvesére gyakorolt hatásával fokozhatja a vércukor mennyiségét, emelheti a vérnyomást, csökkentheti az éhségérzést, valamint a hasi vérerek szűkítésével növelheti az agy vérellátását, ezáltal a szellemi munkát átmenetileg segítheti.
A dohányzással párhuzamban évek során kialakuló reflexek megnyugtatóan hatnak, csökkentik az idegességet, de ezek egyben a leszokás legnagyobb akadályai is.
A nikotinnál, dohányzásnál tapasztalt "kedvező hatások" miatt a megrögzött dohányosok nehezen tudnak leszokni szenvedélyükről, amelyek elhagyása kellemetlen kiesési (idegességi) tünetekkel, valamint az esetek egy részében az étvágy fokozódása miatt testsúlynövekedéssel jár.
A nikotin a sejteken az ún. nikotinos acetil-kolin receptorokhoz kötődik.
Ezek a nikotin receptorok a központi idegrendszer sejtjein, a vegetatív idegrendszer dúcaiban és a harántcsíkolt izomsejtek membránjában találhatók.
A nikotin depolarizálja a sejtmembránt, előidézve ezzel a sejt aktiválását.
Normális, élettani körülmények között az acetil-kolin nevű jelátvivő anyag is ezeken a nikotin receptorokon keresztül fejti ki a központi és a vegetatív idegrendszer sejtjeire gyakorolt módosító hatását.
A nikotin, először a sejtek túlműködését, később, a sejtek gátlását idézi elő.
Élettani szempontból a nikotinnak elsősorban a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatása jelentős, mivel a leírt módon először serkenti, majd bénítja a szimpatikus idegrendszert.
Nikotin hatására fokozódik a kolinerg pályák aktivitása, és kimutathatóan növekszik a központi idegrendszerben az opioid peptidek, valamint a katecholaminok elválasztása.
Ezen a módon hat a nikotin a pszichére, a lelkivilágra. A nikotin és a dohányzás így befolyásolja agyunk működését és magatartásunk szerveződését.
Dohányzók szubjektív beszámolói és objektíven mérhető kísérletek alapján a nikotinnak ismert a szorongásoldó hatása, kedélyjavító hatása kontrollálható testsúly érzete, koncentrációs képesség fokozódása és a pszichés függőség kialakítása.
A nikotin nagyon erős méreg, a dohányos által naponta elszívott adagok a halálos dózis sokszorosát tartalmazzák, azonban rövid féléletideje és a krónikus fogyasztása során kialakult tolerancia, megszokás miatt cigaretta szívásával csak nagyon kemény munka árán lehetne elérni a halálos (letális) értéket.
A nikotin mérgezés tünetei az általános szimpatikus hatásban jelentkezik: szapora pulzus, magas vérnyomás, stressz-hormonok kiáramlása, hányás, hasmenés, szédülés, émelygés, fülzúgás.
A szimpatikus aktivitást rövidesen sokk, majd a keringés-összeomlása követi.
Ha nem áll be a halál, a nikotin hamar lebomlik, és a beteg állapota rendeződik.
Mérgezés általában balesetként, ritkán kriminális vagy öngyilkossági szándékból következik be.
A dohány égése során egyéb égéstermékek mellett széndioxid (CO2) és szénmonoxid(CO) is keletkezik, mely a füst leszívásakor a tüdőbe kerül.
A szénmonoxid a vér oxigénszállító hemoglobinjához 200-szor jobban kötődik, mint az oxigén.
Normálisan a hemoglobinnak csak 1-2%-át foglalják le a szervezetbe bejutó vagy ott keletkező szénmonoxid (CO) molekulák.
A dohányos vérében viszont ez az arány 5-15%.
Az egész testre kiterjedő oxigénhiány a központi idegrendszerben többek között koncentrációs zavarokban mutatkozik.
A dohány égése során ciánhidrogén is keletkezik.
A ciánhidrongén legfőbb hatása a légutak kéményseprőjeként működő csillós hengerhám aktivitását csökkenti. Ez krónikus náthát, krónikus arcüreggyulladást, garatgyulladást eredményez.
A nitrogén tartalmú szerves anyagok égésekor - ezek közé tartozik a nikotin is - nitrogénoxidok keletkeznek. A dohányfüstben több nitrogénmonoxid található, mint nitrogéndioxid.
A nikotin egyrészt a hemoglobinhoz kötődve gátolja az oxigénszállítást, másrészt a tüdő nyálkahártyáján irritáló salétromsavvá alakul.
A nitrogénoxidok a dohányos köhögés legfőbb bűnösei. Ugyancsak ők a felelősek a rákkeltő nitrozaminok keletkezéséért is. (gégerák, garatrák, nyelvgyökrák, tüdőrák)
A letüdőzött nitrogénvegyületek ékes bizonyítékai a dohányosok sárga körmei.
A középiskolai kémiai tananyagból talán sokaknak ismerős a xanthoprotein-reakció ("xanto"=sárga, protein=fehérje), a salétromsav és aromás aminosavak reakciója.
Összesen mintegy 30 rákkeltő ágenst tartanak számon a dohányfüstben, de valószínű, hogy sokkal többen vannak, egyéb mérgező anyagokról nem is beszélve.
Sajnos, további károsító hatást eredményez, hogy ma már a dohányfüst is szennyezett!
Elsőre talán furcsán hangzik, de igaz. Dédszüleink korosztálya még nem mérgezte magát annyira a dohányzással, ma viszont a növényvédőszermaradványok, és egyéb vegyi adalékanyagok is dúsítják a mérgező aerosolt.
A dohányfüst további jellegzetes hatása, hogy a tüdőből a vérkeringésbe kerülve az erek, köztük a szív vérellátását biztosító koszorúerek szűkületét idézi elő. Az erek szűkülete miatt csökken a szervek vérellátása.
Valószínűleg ezzel magyarázható az a jól ismert jelenség, hogy dohányosok teljesítőképessége és fizikai terhelhetősége elmarad hasonló korú nem dohányzók teljesítményéhez képest.